Evangélikus temploma egy korábbi templom helyén a 12–13. század fordulóján épült, háromhajós bazilikaként. Két torony felépítését is tervezték, de az építkezést a tatárjárás megszakította. Ebből a periódusból valók középhajójának árkádjai. 1255 körül a kerci ciszterci műhely stílusában új, gótikus szentélyt és boltozatot, a korábban tervezett két torony helyett pedig egy centrális elhelyezésű tornyot építettek. 1370 és 1382 között a város fejlődése szükségessé tette, hogy a templomot kiszélesítsék és meghosszabbítsák, ezzel Erdély egyik legnagyobb templomává vált. Ebből az időből valók a külső pilléreken álló szobrok is. Az 1442-es török pusztítás után a pápa búcsúengedélyt adott a helyreállítására. 1453 és 1464 között oldalhajóit tovább szélesítették és magasították. 1661-ben a torony tetőzete leégett, ezután magasították. 1837-ben a korábbi gótikus sekrestyét kisebbel helyettesítették. Az 1961 és 1964 közötti restaurálásakor középkori freskókat tártak föl. Reneszánsz szárnyas oltára 1518 és 1523 között készült, talán Veit Stoss fiának munkája. Szószéke késő gótikus. Anatóliai szőnyegei a 15–17. századból valók. A mellette álló Szent Jakab-kápolna (Jakobskapelle) 1400 körül épült, gótikus stílusban. A déli oldalán található épület a régi városháza. A templomot egykor 4,5 m magas fal vette körül, három toronnyal. A fal a déli oldalon ma is áll.

A város határától nem messze található Vörös szakadékban értékes leletre bukkantak. A bronzkori lelet tehát egyértelműen bizonyítja, hogy ősidők óta lakott terület. Az 1100-as években telepedett meg székely lakossága, majd miután a század közepe táján nagy részük Sepsiszékre költözött, szászok érkeztek erre a területre. A tatárjárás rengeteg kárt okozott, amit jobbára csak a XIV. századra tudtak teljesen kiheverni. Ekkor már a Sebesi dékanátus székhelye lett, domonkos tanítókkal iskola üzemelt, céhekben folyt a termelés, szabad királyi város lett.
A XVI. században több ízben is török támadások érték. A reformáció hatása is érzékelhetővé vált, hiszen a szász lakosság nagy része evangélikus lett. Többször is tartottak itt országgyűlést a XV-XVI. század folyamán.
A XVI. században fejlődés vette kezdetét: az evangélikus mellett református iskolát is működtettek, ortodox nyomda ( mely a későbbiekben viszont Gyulafehérvárra költözött).
A XVIII. század elején kuruc seregek borították lángba, így a lakosság nagy része életét vesztette. Ehhez társult még az igen nagy méretű kolerajárvány. Ebben az évszázadban költöztek ide a markgräflerlandi, és hanaui protestánsok.
A XIX. század folyamán Baumann-takácsmanufaktúrát és bőrmanufaktúrát üzemelettek. Ez utóbbi a Capris cipőgyár jogelődje volt.
Az 1848-1849-es szabadságharc több ütközete zajlott a közelben: Vízakna, Piski csata stb.
Simeon Balomiri az első román nemzetiségű polgármestere volt a városnak. A század utolsó harmadában vasút épült ki, Baiersdorf & Biach faárugyár alapult, Aetna gyufagyár nyitotta meg kapuit, 1888-ban pedig magyar kaszinót alapítottak.
Megyei jogú város címet 2000-ben kapott.