Blog - A szászsebesi evangélikus templom

Evangélikus temploma egy korábbi templom helyén a 12–13. század fordulóján épült, háromhajós bazilikaként. Két torony felépítését is tervezték, de az építkezést a tatárjárás megszakította. Ebből a periódusból valók középhajójának árkádjai. 1255 körül a kerci ciszterci műhely stílusában új, gótikus szentélyt és boltozatot, a korábban tervezett két torony helyett pedig egy centrális elhelyezésű tornyot építettek. 1370 és 1382 között a város fejlődése szükségessé tette, hogy a templomot kiszélesítsék és meghosszabbítsák, ezzel Erdély egyik legnagyobb templomává vált. Ebből az időből valók a külső pilléreken álló szobrok is. Az 1442-es török pusztítás után a pápa búcsúengedélyt adott a helyreállítására. 1453 és 1464 között oldalhajóit tovább szélesítették és magasították. 1661-ben a torony tetőzete leégett, ezután magasították. 1837-ben a korábbi gótikus sekrestyét kisebbel helyettesítették. Az 1961 és 1964 közötti restaurálásakor középkori freskókat tártak föl. Reneszánsz szárnyas oltára 1518 és 1523 között készült, talán Veit Stoss fiának munkája. Szószéke késő gótikus. Anatóliai szőnyegei a 15–17. századból valók. A mellette álló Szent Jakab-kápolna (Jakobskapelle) 1400 körül épült, gótikus stílusban. A déli oldalán található épület a régi városháza. A templomot egykor 4,5 m magas fal vette körül, három toronnyal. A fal a déli oldalon ma is áll.

Megújult a várpalotai Zichy-kastély és a falai között működő Trianon Múzeum

Az újjászületett, műemléki védettségű Zichy-kastély és a benne működő Trianon Múzeum – a magyar nemzet számára sorsdöntő éveket bemutató –, megújult kiállításaival a Kárpát-medencében egyedülálló „zarándokhelyként” várja ősztől a látogatókat.

Szászsebesi románok

Történelem, intézmények, kultúra, magyar-román kapcsolatok.
Szászsebesen sok olyan személyiség született, akik világhírt szereztek maguknak és városuknak is.

Virtuális látogatás a Trianon Múzeumban

A Trianon Múzeum a Kárpát-medence egyetlen olyan intézménye, mely az első világháborút követő békeszerződéssel és napjainkra is kiható következményeivel foglalkozik, és intézményes keretek között mutatja be a trianoni országvesztés gazdag és megrázó tárgyi, szellemi hagyatékát. Ezekből mutatunk be száz múzeumi tárgyat.

Trianon 100 – A centenáriumi év eseményei a Kárpát-medencében

Attól kezdve, hogy a Magyar Országgyűlés a Nemzeti összetartozás évének nyilvánította a trianoni békediktátum 100. évfordulójának évét, számtalan centenáriumi rendezvény emlékezett meg a trianoni országvesztés tragédiájáról. Összefoglaljuk a Kárpát-medencei centenáriumi rendezvényekről szóló híradásokat.

Kárpát-medencei magyar műemlékek, emlékművek sorsa

A trianoni békediktátum következményeként a magyar nemzeti kulturális örökség részét képező jelentős műemlékek, emlékművek rekedtek az utódállamokhoz csatolt területeken, gyakran tragikus sorsra jutva, vagy a megmentésükért folytatott, máig tartó küzdelemre ítélve. Rovatunk a Kárpát-medencei műemlékek sorsát mutatja be.

A külhoni magyar könyvkiadók múltja és jelene

Bár a trianoni békediktátum után nagy hagyományokkal rendelkező, felbecsülhetetlen szellemi értékeket képviselő könyvkiadók kényszerültek az utódállamok fennhatósága alá, de a mostoha körülmények ellenére is jelentős értékekkel gazdagították és gazdagítják ma is az egyetemes magyar kultúrát. Rovatunk a legjelentősebb külhoni magyar könyvkiadók múltját és jelenét mutatja be.

Programajánló

  • Ma minek mennénk múzeumba?
  • MEGNYITOTTÁK A SZÁSZSEBES-TORDA AUTÓPÁLYA 29 KILOMÉTERES SZAKASZÁT!!
  • Szászsebesi gyors
  • Érvénytelen lett a szászsebesi szavazás
  • „Múzeumba vele!” – szoktuk mondani az elavultnak gondolt dolgokra, legyenek azok tárgyak, vagy számunkra nem kedves, eszméikben meghaladottnak vélt személyek. Az antik görögök mintha megesküdtek volna, hogy tönkreteszik az eljövendő nemzedékek ifjú éveit: az elolvasandó filozófusok és drámaírók mellé odarakták a geometriát, a rím nélküli, de lábakkal bíró verseket, felismerendő oszlopfőket, és mindezt megkoronázták az osztálykirándulásokat szürke unalomba fojtó múzeumokkal. Nem mentség, hogy számukra még a Μουσεῖον a művészetek istennőinek, a múzsáknak a kultuszhelye, temploma volt.

    Magyarok nemzedékei többnyire kötelező jelleggel, iskolai keretek közt ismerkedtek meg a múzeummal, és ez a találkozás ritkán jelentett friss, tudásvágyat gerjesztő élményt. Kongó termek, beazonosíthatatlan funkciójú tárgyak, érthetetlen, hosszú vagy érthetetlenül hosszú feliratok, kötelező megilletődött csend, amire a kísérő tanárok és a teremőrök örök szövetsége szigorúan ügyel. Csak a tárlatvezető beszélhet, aki már maga is unja az egészet, de vannak rosszabb helyek is, és a nyugdíjig már csak kihúzza valahogy. Jobb esetben még nem fásult bele a közgyűjteményi dolgozók kilátástalan és megfizetetlen robotjába, ezért lelkesen magyaráz az osztály érdeklődő stréberének, akinek szemüvegében talán ott tükröződik a saját jövője is. A többség menne már, hátha lesz idő a büfére, mielőtt bepréselődnek a zsongó buszba, ami talán a legjobb része az egész napnak, de sajnos csak a következő múzeumig tart, amiben majd kötelezően meg lehet csodálni a csipke- vagy metszőolló gyűjteményt (de a cé osztálynak sokkal rosszabb, velük tesztet irat a buszban az elhangzottakból az ofő).

    Ismerős az élmény? Az idők azonban változnak. A jó hír az, hogy az ország múzeumai sorra újulnak meg, még jobb, hogy ezek sorában ott van a Trianon Múzeum is, a legjobb pedig, hogy 2023 szeptemberében ötéves kényszerszünet után intézményünk megnyitotta kapuit.

    A megújult Trianon Múzeumtól idegen a kripták csendje, nincsenek poros tárlók, helyette filmek, animációk, látvány- és hangkavalkád idézik fel nemzeti történelmünk sorsfordító időszakát. Lelkes tárlatvezetők és múzeumpedagógusok, interaktív, élménydús bemutatók várják a látogatókat.

    Irány Várpalota!

    Limpár Péter

  • Megnyitották hétfő este a Szászsebes-Torda autópálya 29 kilométeres szakaszát – tájékoztat a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) közleménye. Az átadási-átvételi jegyzőkönyvet hétfő délután írták alá.

    Forrás:https://www.erdely.ma/cnair-megnyitottak-a-szaszsebes-torda-autopalya-29-kilometeres-szakaszat-video/

  • Húsvét előtt nem adják át a Szászsebes és Torda közötti vitatott autópálya-szakaszt. Ahogyan az várható volt, kilencven nappal elhalasztották a Szászsebes és Torda közötti autópálya 3-as szakaszának átadását a közúti infrastruktúrát kezelő vállalat (CNAIR) által megállapított rendellenesség miatt. A Szászsebest Tordával összekötő, összesen 70 km hosszú autópályát az eredeti tervek szerint 2016 végéig kellett volna megépíteni.
    Forrás: kronika.ro

  • A referendumon arról kérdezték a lakosságot, vásároljon-e az önkormányzat egy, a város levegőjének minőségét vizsgáló mobil laboratóriumot, amely több mint egymillió lejbe kerülne. A választói névjegyzékben szereplő 26 213 polgár közül 7393-an járultak az urnákhoz, ami 28,71%-os részvételt jelent. HIRDETÉS Ahhoz, hogy a referendum érvényes legyen, a választók több mint 30 százalékának a részvételére lett volna szükség. Azok közül, akik elmentek szavazni, 7011 személy arra voksolt, hogy az önkormányzat vásárolja meg a berendezést, az elégtelen részvétel miatt azonban az eredmény nem tekinthető érvényesnek – közölték a helyi hatóságok. A referendumot Dorin Nistor polgármester kezdeményezte, miután a városban több tüntetést is tartottak a légszennyezés miatt.(Ezt a cikket a Krónikáról másolták: https://kronika.ro/